„A másik énemmel is törődnöm kell”

  Évek óta egymást érik a különféle televíziós zenei versenyek, amelyek döntősei közül kevesen alkottak maradandót. A Folkbeats nevű népzenei és világzenei versenyt, ahol Guessous Majda Mária – népszerűbb nevén: Mesi – elindult, jóval kisebb nyilvánosság övezte, mégis értékek születtek általa. Miután az értékteremtés folytatódik – egyéb mellett egy újabb Mesi CD-vel – időszerű volt interjút kérnünk a fiatal énekesnőtől. Nagy örömünkre igent mondott az ötletre.

– Elárulod, hol nevelkedtél: Magyarországon, Marokkóban vagy egy kicsit itt is, ott is? – Magyarországon születtem, itt is nevelkedtem, de gyakran jártam és járok ki a mai napig Marokkóba. Ha hosszabb időre megyek, akkor mindig nagyon nagy hatással van rám ez a világ. Teljesen más, mit egy európai ország, olyan, mintha időutazáson vennék részt, és érzem, hogy én ide is tartozok. Kicsi koromban kint töltöttünk a családdal egy hosszabb időt, és akkor nagyon magamba szívtam a nyelvet. Olyannyira, hogy amikor visszajöttünk, majdhogynem elfelejtettem magyarul! Az egyik unokatesóm „tanított újra”. Már nem tudok úgy beszélni, mint akkor, de nagyon sok mindent megértek. Nem is fizikai tudásról van szó, hanem inkább érzelmi alapúról. Nagyon szeretnék megtanulni jól arabul, hiszen a nyelv is szerves része a kultúrának. Marokkói gyökereim után nyúlni hatalmas örömmel, és számtalan felismeréssel jár, ami hihetetlen nagy felfedezés számomra. – Körülbelül mikor vált nyilvánvalóvá számodra, hogy két, nagy hagyományokkal bíró kultúrát képviselsz egy személyben? – Amikor elkezdtem népzenével foglalkozni. A magyar hagyomány gazdagsága már kicsi korom óta egyértelmű volt számomra. Inkább a másik oldal volt a felfedezendő, amit tudatosan nem tudtam, de éreztem, hogy szintén kincsesbánya. A Zeneakadémián Dr. Sipos János kezdett el terelgetni Törökország felé. Ezáltal még inkább kinyílt számomra a világ, és tudatosult bennem, hogy a másik énemmel is törődnöm kell, és ezt a zenén keresztül tudom leginkább megtenni, hiszen nekem ez az eszköz adatott. Az, hogy én két kultúra részese vagyok, az megjelenik az ösztöneim, az életformám, látásmódom szintjén már gyermekkorom óta. A családom őrzi a hagyományokat, és ez mindkét részről fontos. – Mikor, hány éves korod körül derült ki, hogy komoly tehetséged van az énekléshez? – Kicsi korom óta nagyon foglalkoztat az alkotás, a művészet csodákkal teli világa. Alapvetően mindig vágytam arra, hogy szerepeljek, énekeljek. Az éneklés mellett nagyon vonzott a színjátszás, a tánc és a festés. A művészetet, akár csak az életet nagyon szeretem egyben látni. Ez a szemlélet része a lelkemnek, a mai napig nagyon szeretek táncolni, festeni, írni. Egy gyereknél az, hogy sok eszköz van a kezében, természetes. Aztán pedig kijelöli magának azt az utat, amely valóban hozzátartozik. Az általános iskolában, majd a zeneiskolában kezdtek tudatosabban az éneklés felé terelgetni a tanáraim, elkezdtünk versenyekre járni. Ekkor úgy kilencéves lehettem. Tizenkét éves voltam, amikor elmentem Jutka nénihez (Sáriné Szebenyi Judit) a zeneiskolában népi ének szakra. A népdalok utat törte maguknak és „kiderült”: na igen, az én életem ez. – Miként sikerült megtalálni a kapcsolódási pontokat a magyar és a marokkói népzene között? Egyáltalán: mik a marokkói népzene legfontosabb jellemzői? – A marokkói népzene hasonlóan a magyar népzenéhez nagyon gazdag és változatos. Egészen gyönyörű formák, dallamok, műfajok, hangszerek kavalkádja ez a világ. Különböző tájegységekre bontható, csakúgy, mint a magyar népzene. Első hallásra a marokkói népzene kicsit idegenként hathat az európai emberre, de aztán végül mindenki talál benne valami otthonosat, vagy éppen egy jól esően furcsa zenei közeget, ami érdekli. Hangszerek tekintetében is nagyon érdekes világ. Pl. az ÖröMes lemezemen, a Te nevedben című számban megszólal a bendir, ami tulajdonképpen egy nagy alakú, keretes dob, aminek a belsejében három húr feszül. Amikor megütöd, a húrok hozzáérve a membránhoz nagyon érdekes hangzást kölcsönöznek a dobnak. Marokkóban nyelvileg, zeneileg és minden egyéb tekintetben külön válnak a berberek (őslakosok) és az arabok. A lemezemen a Marokkói menyegzőben például arab és berber lakodalmas népdalokat gyúrtam össze, jelképesen is oldva ezt a különválást. A berber népzene nagyon gazdag, úgy a ritmust, mint a formákat illetően, de leginkább dob alapú zenéről van szó. 2013-ban jártam egy rövid időre Franciaországban marokkói gyűjtések után kutatva, és leginkább berber anyagra leltem. Tehát a lemezemen is inkább ezt a világot bontottam ki. – Meglep, hogy francia gyűjtésekből dolgozol. – Vannak persze marokkói muzikológusok is, de francia részről fajsúlyosabbak a gyűjtések, hiszen francia gyarmat volt Marokkó. – Azt gondoltam, a francia gyűjtők az arab világgal foglalkoznának inkább. – Igen, de felfedezték, hogy a berber törzsi népzene is nagyon fontos alapja a marokkói néphagyományoknak, tulajdonképpen a gyökere. Az arab is, bár gyűjtések tekintetében sokkal nehezebben boldogultam, nem találtam annyi anyagot. – Mindez azt is jelenti, hogy Marokkóban még a hétköznapok része a népzene? – Igen, jelen van hála Istennek. Bár oda is beszivárgott a nyugati hatás, de többé-kevésbé ápolják a hagyományokat. Nagyon maradandó élmény, amikor tavaly a férjemmel kiutaztunk. Már Dél-Marokkóban jártunk, és a buszon hangosan szólt a dél-marokkói népzene, közben körülöttünk vörösen izzott a föld, egyszerű emberek árulták a portékáikat, – tényleg olyan volt, mintha nem is 2013-at írnánk! – Amikor elhatároztad, hogy egyszerre mutatod meg a közönségnek mind a kettőt: a magyar és a marokkói népzenét, kellett-e a koncertprogramban vagy a lemezkészítések során valamiféle engedményeket tenned egyik vagy a másik rovására illetve érdekében? – Nem kellett. Azt tapasztaltam, hogy akármilyen dalokat teszek egymás mellé, működni fog, és ez a csoda benne! Persze odafigyelek, hogy zeneileg, hangulatilag összhangban legyenek az egymás mellé helyezett dalok, de ez természetesen jön. – A török zenében és kultúrában mi fogott meg téged? – Amikor kijutottam Törökországba és találkoztam ezzel a világgal, meggyőződtem róla, hogy nekem ez kell, ez mélyen hozzám tartozik! Ez olyan hangulat, olyan világ, amely szintén esszenciálisan hordja magában a lényeget, az igazat! Így a török népzene is az utam szerves részévé vált. – A török „utad” a magyar utadhoz áll-e közelebb, vagy a marokkóihoz? – Ez érdekes kérdés. Igazából mindkettőhöz közel áll, bár a magyar népzenéhez szervesebben kapcsolódik. Ha felülről nézem, akkor a török ezt a két egymástól látszólag teljesen különböző világot köti össze, legalábbis számomra. – A Folkbeats versenyben mekkora küzdelem árán sikerült eljutnod a döntőig, végül pedig az első helyig? – A Folkbeats inkább kihívás volt számomra, nem pedig küzdelem. Lépcsőről lépcsőre olyan erőimet, képességeimet mozgósította, ami minden szempontból előrelépést jelentett. Nem a díjat nézve, hanem egyszerűen emberileg, meg szakmailag. Olyan kihívás volt, amely teret adott az élményeknek, annak a sok mindennek, ami Isztambulban történt velem, közvetlenül a verseny előtt. – Mennyire vagy elégedett a versenygyőzelem hozadékaival? – Nagyon, hiszen a Folkbeats révén találtam meg még inkább a saját utamat a népzenén belül! Mindenféle szempontból tudatosodott bennem, hogy mit, hogyan, milyen úton szeretnék véghezvinni. Sok minden történt azóta: megalakult a Mesi Trió, amellyel itthon és külföldön is sok szép koncertünk volt; megalakult az indiai zenei világot és magyar zenei világot ötvöző Meshinda; el kezdtem dolgozni Szőke Szabolccsal, a Balkan Unionnal. Nagyon hálás vagyok ezért az elmúlt időszakért. – A Folkbeats hozadéka az első CD-d, a Szivárványhíd megjelenése is, amely egyértelműen konceptlemez, hiszen az emberélet legfontosabb állomásairól szólnak a dalai. Miként jutottál arra az elhatározásra, hogy ilyen lemezt készíts? – A Folkbeatsen fordulóról fordulóra az emberi élet különböző momentumait dolgoztam fel. A döntőben pedig már a saját életemről énekeltem: pl. a debreceni gyerekkorról, amelyhez a marokkói gyermekdalok is ugyanúgy hozzátartoztak vagy éppen a férjem megtalálásáról. A verseny után úgy éreztem, hogy ez a koncepció, ív megérdemel egy lemezt. Kibővítettem, kiteljesítettem a versenyre vitt anyagot és elkészült a Szivárványhíd. – Időrendben a Tóth Bagi Csaba zenekarával történt együttműködésed következett ezután.  Hogyan érezted magad a projektben? – Az egész projekt egy nagyon izgalmas kaland volt számomra! Egy olyan játék, ami megnyitotta az érzékeimet, hogy lám, így is lehet közelíteni a világzenéhez! Nagyon profi zenészekkel léphettem egy színpadra, akiktől sokat tanultam. – Az, hogy világsztárokkal játszhattál együtt (Fausto Beccalossi, Trilok Gurtu, Mike Stern) blokkolt vagy inspirált inkább? –  Abszolút inspirált, hiszen amellett, hogy hihetetlen profi zenészekről van szó, mindannyian nagyon emberiek és közvetlenek voltak! – A Folkbeats másik díja amerikai turné volt, ahová aztán másodszor is eljutottál. Hogyan sikerültek ezek a koncertek? – Nagyon jól, bár a másodikon nem volt külön menedzserünk, mindent magunk intéztünk. Önállóság tekintetében ez nagy előrelépés volt. Minden koncertet magyar népzenével kezdtünk, hiszen elsősorban Magyarországról kiszakadt magyaroknak énekeltem, akiknek erre nagyon nagy szüksége van. Utána hoztam be a többi zenei csemegét: marokkói, török, indiai dalokat. Intim hangulatú koncertjeink voltak, sokan könnyes szemekkel jöttek oda a végén, katartikus élmény volt mindkét turné. A második utam azért volt kicsit másabb, mint az első, mert lehetőségem volt részt venni a kinti cserkészet egyik programján, a Kodály-hétvégén, ahova, mint tanár hívtak meg. Fergeteges élmény volt ez is, jó volt látni a kinti magyar gyerkőcök odaadottságát a magyar hagyományok iránt. – A második albumodból is sikerült kivinni? – Igen. Ez lemezbemutató turné volt elsősorban, így el vannak szórva oda is az ÖröMes-magok! – Ennek a lemeznek is van valamiféle koncepciója, vagy „csupán” annyi, hogy örömmel énekelted a rákerült dalokat? – Van benne koncepció abból a szempontból, hogy az öröm oldaláról tűnnek fel a dalok. Vannak közöttük szomorúak is, hiszen a szomorúságot öröm követi mindig. Alapvetően azonban tényleg olyan dalokat választottam, amelyek az öröm aspektusait mutatják be. Így a gyerekkor, a szerelem, a házasság örömét. Megjelenik az Istennel való kapcsolat, a spiritualitás is, de igazából mindegyik dal az életről, az örömteli életről szól. Ebben a gondolatkörben dolgoztam, és nyilván a nevemmel való szójáték is ezt a fajta örömteliséget, játékosságot tükrözi. – Az új lemezen hivatalosan is trióvá bővült a csapatod. Mit kell tudni a zenésztársaidról? – A Mesi Trió tagjai – rajtam kívül – a férjem, Boros Gerzson Dávid, aki derbukán, azaz török dobon illetve dorombon játszik, de vannak más, különleges ritmushangszerei is. Barvich Iván, akit még a Sebő együttesből ismerhetünk, kavalon és tamburabrácsán játszik elsősorban, de gyönyörűen játszik tárogatón, és csellótamburán is. Mindkét fiú énekel és multi-hangszeresek, játék velük a zenélés! – Lesznek-e lemezbemutató koncertek a közeljövőben Magyarországon, netán Marokkóban vagy Törökországban? – Igen, a hazai és a törökországi turné is szervezés alatt áll, valamint balkáni és erdélyi állomásokról is van szó a nyár végén, ősszel. Remélem, összejön! – Van-e még valami, amiről szívesen beszélnél? – Az életem szerves része az is, hogy tanítok a Zeneakadémián, valamint a MUS-E programban. A koncertezés mellett a tanítás is fontos számomra. A MUS-E program keretén belül olyan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozom. A művészet különféle eszközeivel segítünk az érzéseiket kifejezni, amelyben az éneknek is nagyon nagy szerepe van. Én a népdalok segítségével beszélgetek velük. Hatalmas csoda és örömforrás ez nekem.

– olasz –