„Mikor annyi idős lehettem, mint ti, láttam egy mesét, amiben volt egy csodás pillangó. Akkor döntöttem el, hogy másnap átváltozom. Odamentem anyukámhoz, és mondtam: „ne lepődj meg, ha másnap nem találsz az ágyamban! Ha a válladra száll egy pillangó, akkor az én leszek.” Eljött az este és én álmomban azt éreztem a hátamon, hogy elkezdtek nőni a szárnyaim. Ember maradtam, de mégis egy csoda volt ez nekem, mert tényleg azt éreztem, hogy átváltoztam. Ezt az élményt beleszőttem egy dalba, aminek a címe Átváltozás lett. A dal, ami a veletek készült beszélgetésekből születik az ilyen átváltozásokról szól majd.”
Ismét a Pető Intézetben vagyunk a két ikerpárral, Annával és Nórival. Mesi a saját meséjével illusztrálja épp, hogy mi fog születni a közös beszélgetéseikből, mire Nóri a tőle megszokott pajkossággal válaszol. „Na, most már értjük akkor miről szól ez az egész!”
A lányok egyébként is szeretik a zenét, ott jártunkkor épp egy friss előadáson vannak túl: a Városmajorban léptek fel, ahol zongoráztak és énekeltek. „Kicsit csalódás volt, mert több hónapot gyakoroltunk és csak annyit mondtak, hogy ügyesek vagytok” – avat be érzéseibe Nóri. Izgultunk, össze is néztünk Annával és ezt láttuk a másik szemében is.” A lányok ennek ellenére sikerélményként gondolnak a koncertre: „olyan volt, mintha egy pályán lennénk, ahol át kell ugrani az akadályokat” – mesélik.
Az ikerpár életében nem csak a fellépésekkor kap központi a szerepet a muzsika, Anna például sajátos terápiaként tekint rá. „Amikor szomorú vagyok, elkezdek magamba énekelni és akkor felvidulok. Igazából mindegyik dalt szeretem, nem tudnám pontosan megmondani, hogy melyik a kedvenc.” Abban mindketten egyetértenek, hogy a dalok területén is a kihívást keresik akár énekelni, akár zongorázni kell az adott darabot. „Azt szeretem, amit nehéz megtanulni és van benne valami kihívás. Úgy gondolom, ezáltal többet tanulok, mintha egy megszokott dalt játszanék – mondja Nóri és ezzel testvére is egyetért. „A mi családunk mindig is ilyen volt, szeretjük a kihívást, apa is, meg anya is.„
A lányok életében a zene mellett fontos szerepet tölt be a sport is. Nóri fiús lánynak tartja magát, állítása szerint ezért is esett a választása a vívásra, amit tavalyelőtt kezdett el és azóta is imádja. Anna leginkább pancsolni szeret és itt hangsúlyozza a pancsolni szót. „Apukánk úszómesterként dolgozik és engem is meg akart tanítani úszni, de én nem nagyon rajongok ezért, inkább a magam ura akarok lenni. Mondtam is neki, hogy nem szeretem, amikor megmondják nekem, hogy mit csináljak.”
Az ikrek egyik legkedvesebb közös programja mégis az, amikor anyukájukkal közösen biciklizhetnek. „Ez felüdülés nekünk is meg anyunak is, el tudunk közben beszélgetni az élet nagy dolgairól.”
„Csak bele ne essetek az árokba!” – csipkelődik kedvesen Mesi, mire mindkét lány nevetésbe tör ki.
„Mit gondoltok, nektek mi a feladatotok?” – evez komolyabb vizekre Mesi. „Hogy nekünk is legyen családunk és legyenek gyerekeink, mint a „rendes” embereknek.” Nóri nem ennyire specifikus, de egy dologban ő is biztos: nem véletlenül van itt. „Több olyan műtétem is volt, amikor meghalhattam volna, de tudtam, hogy nem fogok, mert van még feladatom ezen a világon. Nem szeretném feladni és meg akarom valósítani az álmaimat.”
„Ezek nagyon fontos gondolatok, sok ember pont azért nem hisz a változásban, mert fél tőle.” – mondja Mesi, amivel Nóri is egyetért: „Én mindig azt mondom, ha nagyon szorongunk, akkor pont kihagyjuk a jót. Nem mondom hogy soha nem félünk, de lehet sokkal jobb lesz utána.”
A közös beszélgetésre szánt idő lassan lejár, a lányokra vár az ebéd, lehet közben összefutnak Nóri szerelmével is. A hírre mindketten felkapjuk a fejünket és természetesen mindent tudni akarunk.
„Marcinak hívják, hét éve vagyunk együtt. Egy másik csoportban van, egy hónappal idősebb nálunk és kerekesszékes. Itt ismertem meg a suliban, elsőben egy szobában voltunk. Egyszer játszottunk, majd egymás szemébe néztünk. Így történt.”
„Hány éves voltál akkor?”
„Hét – nyolc! Majd bemutatom!”
„Ez is egy csoda!” – nevet fel Anna, majd elindulunk az ebédlő felé.