Az éneklés mellett a tanítás tölt be meghatározó szerepet az életemben: a Zeneakadémián óraadóként tanítok népi ének főtárgyat, ami sok szép tapasztalást adott ebben a félévben is. Nagyon szeretek a felnőttek mellett gyerekekkel is foglalkozni, így most már negyedik éve annak, hogy részt veszek a MUS-E programban, mely hátrányos helyzetű kisiskolások nevelését célozza a művészeteken keresztül. – Mit jelent számodra művészettel nevelni? – Elsősorban szabadságra nevelést. Olyan szabadságra, ami biztonságot ad, de mégis magasra repít. Ez magában foglalja a fantáziavilág és a kommunikáció fejlesztését: megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan tudják a művészet segítségével úgy kifejezni magukat, hogy az kioldja a belső feszültséget és felszínre hozza azt a csodás világot, ami bennük lakozik. Emellett a közösségi alkotás, a közösségben való létezés örömére is rámutatunk. Nagyon intenzív belső munka zajlik a MUS-E foglalkozásokon, illetve azokon a tréningeken, melyek elsősorban nekünk, művészeknek, illetve pedagógusoknak szólnak. – Azt már régóta tudod, a színpadon hogyan közvetítheted a közönség felé azt a fajta lelki felszabadultságot, ami belőled, illetve a zenédből árad. Mi a helyzet az osztályteremben? Hogyan tudod ezt átadni a MUS-E foglalkozásokon? – Meg kellett találnom azt a fajta kommunikációs csatornát, amely megkönnyíti a gyerekekkel az alkotómunkát – ez pedig a játék nyelve. A zenén és a játékos fejlesztő feladatokon keresztül igyekszem felszabadítani a fantáziájukat, így akár még „varázslásra” is képesek lesznek. Fontosnak tartom, hogy a „csodavilággal” ne a számítógépes játékokon keresztül találkozzanak, hanem az bennük szülessen meg. A MUS-E órák pedig egy nagyon jó, védett terepet biztosítanak erre, a gyerkőcök a művész vezetésével indulhatnak el a mélyebb önismeret felé vezető úton. – Pontosan hogyan zajlik egy-egy MUS-E óra, amit te tartasz? – Az órát általában bemelegítő játékkal kezdjük, mely az egymásra hangolódást segíti – innen vezetem át őket a főtémánkra. Minden órának van egy kitűzött célja, melyből néha egy hosszabb, több órán átívelő történet kerekedik, melynek szirmait apránként bontjuk ki. A múltkor például egy csodamadár születésének lehettünk tanúi, melyet gazdagon átszőtt a zene. Ez a madár Magyarországról indult más, távoli országokba, hogy megismerje az ott élő embereket, az ő zenei világukat. Így ebben a félévben különböző népek dalait vittem be a harmadikosaimnak, melyeket úgy dolgozunk fel, hogy ők is velem tudjanak énekelni. Természetesen nem az volt a cél, hogy néhány óra alatt 30 dalt megtanuljanak, hanem, hogy ezeken a dallamokon keresztül megismertessem őket a különböző népek kultúrájával, ez által pedig nyitottságra, toleranciára neveljem őket.
Idén kiemelt figyelmet fordítottunk a roma kultúrának, de a gyerekek ízelítőt kaphattak a francia, török, indiai és a marokkói zenei hagyományból is. A dalokon keresztül nem csak távoli kultúrákkal kerülhettek kapcsolatba, hanem számtalan élethelyzettel is találkozhattak, melyeket különböző módon, szituációs gyakorlatokon keresztül dolgoztunk fel. Az egymásra való odafigyelés, az elfogadás ugyanakkor mindig fontos része ezeknek a játékoknak. – Szerinted miben rejlik a program ereje? – A program ereje az alkotásban, a játékban, a közösségben rejlik. Azért tartom varázslatosnak, mert amellett, hogy készségfejlesztő, nyitottságra, befogadásra és nem utolsó sorban toleranciára nevel, mindezt pedig a művészetek eszközével teszi: a képzőművészet, a tánc és a színház ugyanúgy megjelenik benne, mint a zene. Jó látni, hogy a színes, összetett feladatokat mennyire élvezik a gyerekek, és hogyan nyílik ki szépen lassan az elméjük a világra. De nem csak nekik, hanem nekünk, művészeknek is hihetetlenül fontos ez a program – én nagyon otthon érzem magam benne.