A Zrínyi Napok keretein belül lépett fel Guessous Majda Mária és zenekara. A Junior Prima díjas énekesnővel pályája kezdetéről, a népdalok iránti szenvedélyéről beszéltünk, illetve arról, miként látja a török-magyar baráti kapcsolatokat, a Zrínyi emlékévet, és hogyan került kapcsolatba a török népzenével.
Miként kerültél kapcsolatba a népdalok világával?
A népdalok világával már egészen gyermekkorom óta kapcsolatban állok. Már csak azért is, mert otthon az egész család nagyon sokat énekel, még a százegyéves nagypapám is. Én hiszem azt, hogy az együtténeklés és a dalok, a népdalok éltetik az embert. Amikor pedig már tudtam, hogy ez az én utam, akkor a Zeneakadémián folytattam az utamat, ott diplomáztam le, mint tanár és előadóművész.
Félig marokkói származású vagy. Ezért lehet közelebbi a kapcsolatod a török népzenével?
Ahogy említettem, elsőként a magyar népdalokkal találkoztam, de amikor a Zeneakadémián keresztül lehetőségem volt kijutni Törökországba Sipos János tanár úr tanácsára, aki a török népzenét kutatja a Zenetudományi Intézetben, akkor ott, Törökországban ébredtem rá a másik énemre, a marokkói énemre lényegében, ami nem török ugyan, de mégis kapcsolódik ahhoz a világhoz, és ez aktiválta bennem az egység érzését. Tehát a magyarságom nem zárja ki azt, hogy ugyanúgy érezzem magam marokkóinak is, vagy a török népdalokat is ugyanolyan otthonosan énekelhessem el, mint a magyarokat.
A folytatás az alábbi linken található.
http://www.szigetvar-zrinyi1566.hu/2016/09/09/guessous-majda-maria-hidon-altal/..