ÁTVÁLTOZÁS
Testbe zárva élek e földön, mit is tehetnék én?
A sok útból, – mondd, Istenem – melyik lehet enyém?
Kedvesem mondd, mi lesz velem, merre vezet az én utam?
Szívemben lakik egy fényes szikra, ez vagyok én, magam.
Ki nem parancsol, nem panaszol, megmozgat száz hegyet.
Formátlan, de testet öltve neked nyújt kezet.
(Refrén)
Vállaidon megtalálhatsz, holnap reggel pillangóként láthatsz.
Apró bábból most kibújva megszülethetsz minden reggel újra.
Vállaidon megtalálhatsz, holnap reggel pillangóként láthatsz.
Apró bábból most kibújva megszülethetsz minden reggel újra.
Mennyi bilincs és mennyi kényszer! Mikorra küzdök meg az egésszel!?
Mikor lesz újra szabad a lélek, mikorra mondhatom, már nem félek?
Mások béklyója kötötte lelkem, szabadulni vágytam, így körbeöleltem,
körbeöleltem ezt a világot, szívemmel pillangót reptetek, látod?
Mások béklyója kötötte lelkem, szabadulni vágytam, így körbeöleltem,
körbeöleltem ezt a világot, szívemmel pillangót reptetek, látod?
(Refrén)
Nanana…
Nanana…
Vállaidon megtalálhatsz, holnap reggel pillangóként láthatsz.
Apró bábból most kibújva megszülethetsz, minden reggel újra.
Kezedbe adom fényemet, látod?
Emeld fel Istenem ezt a világot!
LÜKTET A LÉT
Áldott ez az apa,
ki kertecskét kertel,
áldott ez az anya,
ki virágot ültet.
Másnak, nem magának,
más ember fiának
gyönyörűségére,
maga magzatjának.
Égi Rendnek gyermeke,
messzi világ hírnöke.
Hívja egy hang, ő útra kél,
a Fénysugár most földet ér,
Fénylik, forog, tündököl.
Kis csodazsák, meleg öl,
egymást ölelik körbe, át,
zengik a végtelen dalát.
A végtelenben minden egy,
valaki jön és valaki megy.
Bízom, hagyom, átváltozom,
magamat most odaadom.
Ahogy drága Fűzanyó
körbeölel engemet,
úgy ölelem körbe
ezt a kicsiny életet.
Kinek lelke magasból
nyújtózkodik felénk,
kinek testében már
lüktet, lüktet a lét.
Lüktet, lüktet a lét,
lüktet, lüktet a lét.
A helye egyre szűkebb már,
nyújtózkodik a Fénysugár,
ki belép az élet kapuján,
kit sok-sok lélek várva vár.
De belül a szív megremeg,
a változás szele körbeleng.
Bízom, hagyom, átváltozom,
magamat most odaadom, odaadom,
az Alkotó kezébe odaadom.
A tenyerén ringasson,
magamat most odaadom.
Lüktet, lüktet a lét,
lüktet, lüktet a lét.
Hat ökör a földet nem magának szántja,
anyja ő szép lányát nem magának tartja.
Karján fölneveli, szárnyára ereszti,
karján fölneveli, szárnyára ereszti.
MESÉLEK NEKED
Hatalmas vihar tombol,
üres az udvar, barátok sehol.
Egyedül ülök magamban
félve élve, fázva, elázva.
Bízik a szívem, nyújtsd a kezed!
Ölelésed soha-soha nem feledem.
Érzem, értem lelkedet,
bújj ide Kincsem, mesélek neked:
(Refrén)
Varázserdő mélyén született,
csillagos szárnyain ezernyi szín táncot lejt,
s ha az éj leszáll, szárnya átölel,
szivárványhídon át vezet fényével.
Szélsebesen, felhők felett
Unikornis örök napfényben sütkérezett.
Szívében sok jóság lakozott,
suhant le a földre, hát ki sír ott?
Bús gyermekszív, egyes-egyedül!
Hídon át gyere velem jóbarát!
Érzem, értem lelkedet,
bújj ide Kincsem, mesélek neked:
(Refrén)
Varázserdő mélyén született,
csillagos szárnyain ezernyi szín táncot lejt,
s ha az éj leszáll, szárnya átölel,
szivárványhídon át vezet fényével.
Esik eső, hull a zápor,
esőcseppek dallamára szívem táncol!
Tele az udvar, sok fürge gyerekláb,
együtt az élet viharain át!
Bízik a szívem, nyújtsd a kezed!
Ölelésed soha-soha nem feledem,
Érzem, értem lelkedet,
bújj ide Kincsem, mesélek neked.
SZÁRNYAINK – HÍVÓ
Szép e rózsabokor,
szép zöld a levele,
szép csipkés ez ága,
legszebb e virágja.
Szép vagy te kisleány,
szép e ruha rajtad,
de mi legeslegszebb,
azt magadba rejted.
De mi legeslegszebb,
azt magadba rejted,
azt magadba rejted,
te gyönyörű lelked.
SZÁRNYAINK
Szakadékba zuhanok,
a legalján megállok.
Mi történt, mi tart meg?
Testem pezseg, bizsereg.
Szárnyak hangját hallom én,
érzem őket, mind enyém!
Emelkedem, látom én,
madárrá változom én!
(Refrén)
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
Szárnyaim nehezednek,
ki kell tartsak!
Végtelen hitemmel
tovább kell szálljak!
Egyszer csak könnyebb lesz,
levegő emel meg.
Szárnycsapások hangja
üti meg fülemet.
(Refrén)
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
Anyácska és testvérke körbeölel engemet,
együtt szeljük át a földkerekséget!
Anyácska és testvérke körbeölel engemet,
együtt szeljük át a földkerekséget!
Szabad madárként élek, a mélységtől nem félek.
Szárnyalni most tanulok – már szabad madár vagyok!
(Refrén)
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Lábainkon szállunk, szárnyainkon járunk.
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
Földi madártársak! Hátatokon szárnyak!
TISZTA HARMAT – HÍVÓ
Nem úgy van most, mint volt régen,
nem úgy van most, mint volt régen.
Nem az a nap süt az égen,
nem az a nap süt le ránk.
A legények büszkén hordták
a hátukon a nagy kaszát.
Bárcsak minden ablakon át,
leányfejek bámulnák!
TISZTA HARMAT
Édesanyám úgy szeretett,
bölcsőbe tett, s úgy rengetett.
Csicset adott, s elaltatott, elaltatott,
mégis katonának adott.
Seprik az erdei utat,
viszik a magyar fiúkat.
Viszik, viszik szegényeket,
szegény magyar legényeket.
Megfordítják napnyugatra,
de nem a nyugodalomra.
Megfordítják napkeletre,
de nem az engedelemre.
(Refrén)
A lélek változhat, de vajon mit választ?
A lélek változhat, de vajon mit választ?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Most jött hozzám egy kis fecske:
barna piros szép menyecske.
Nem szökik, mind a vadkecske,
mert ő hozzám szelídecske.
Kedves fecském, maradj velem!
Veled töltöm nyaram, telem.
Nem egy nyarat, nem egy telet,
hanem egész életemet.
(Refrén)
A lélek változhat, de vajon mit választ?
A lélek változhat, de vajon mit választ?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Valakit az Isten megajándékozott,
valakit az Isten megajándékozott.
Kedves szerét valló hitestársat adott,
kedves szerét valló hitestársat adott.
TISZTA HARMAT – KESERGŐ
Sír a szemem, hull a könnyem,
be igazán fáj a szüvem!
Sír a szemem, hull a könnyem,
be igazán fáj a szüvem!
Fáj a szüvem kívül-belül,
bánat szorítja kétfelől,
bánat szorítja kétfelől.
Hosszú útnak mennyi pora,
én szívemnek annyi búja.
Fúdd el szélvész útnak porát,
az én szívem minden búját,
az én rózsám minden búját!
A lélek változhat, de vajon mit választ?
A lélek változhat, de vajon mit választ?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Elkormosodik vagy száll rá tiszta harmat?
Istenem, Istenem, hogy teremtetted volt
az eget, a földet, a földre az embert,
az emberek közé a nagy szeretetet,
az emberek közé a nagy szeretetet!?
KICSI HŐS – HÍVÓ
“Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja…” (Arany János: Családi kör – részlet)
Nehéz volt ez a nap. A lélek is hallgat.
Kicsi hősünk ágyban, lelkében a bánat.
Nagyot sóhajt végül, kifújja bánatát,
álomtündér szórja búfelejtő csókját.
KICSI HŐS – ÁLOMBAN
Messze száll a lélek, halljátok mesémet!
Egyszer volt, hol nem volt, gyönyörű álom volt…
Kicsi hősünk álomban jár, kívánsága valóság már:
van álmában kiskutyája, van szép vasember ruhája,
több madár van a világon, több gyümölcs a gyümölcsfákon.
Kicsi hősünk álomban jár, kívánsága valóság már:
Édesapja játszik vele, van rá neki sok ideje.
Keresztmamája nem megy el, a családja nem vész el.
Barátokból egyre több van, kistestvér is a pocakban.
Kicsi hősünk álomban jár, kívánsága valóság már.
(Refrén)
Hősökké válhatunk, ébren is álmodunk.
Együtt szárnyra kaphatunk, hősökké átváltozunk!
Kicsi hősünk álomban jár, kívánsága valóság már.
Jó barátja kezét nyújtja, meglebben a szárnya újra.
Átváltozás hídján járva együtt jutnak egy szebb világba.
Így változunk át hősökké, pillangóvá, hercegnővé…
Póniló és munka hőse, batman is lehet még belőle!
Anya, Apa is nagy hősök, Nagyszüleink és az Ősök!
(Refrén)
Hősökké válhatunk, ébren is álmodunk.
Együtt szárnyra kaphatunk, hősökké átváltozunk!
Édesem, hallasz-e? Reggel van, ébredj fel!
Jaj, de szépet álmodtam, álmomban átváltoztam!
Most is érzem szárnyamat. Hozzád repít, kezed add!
KICSI HŐS – OSZTÁLYTEREM
Hosszabb legyen minden szünet,
rövidebb a matek füzet!
Jobban megy a szorzás-osztás,
és a nehéz bennfoglalás!
Legyen sok-sok transzformerem,
zöldüljön az osztályterem!
Új padok és székek várnak,
mindenféle csodás állat!
EMBERTÁRS – HÍVÓ
Cserefát égetek, gyermeket rengetek.
Cserefának füstje húzta ki könnyemet.
Fúdd el jó szél, fúdd el hosszú útnak porát,
hosszú útnak porát, kicsi gyermek búját!
EMBERTÁRS – ESTI IMÁM
Esti imám mormolom.
Senki ne hallja szavam.
Velem van Ő mindenhol.
Kapaszkodom minden nap
belé, aki meghallgat.
Esti imám mormolom.
Senki ne hallja szavam.
Velem van Ő mindenhol.
Kapaszkodom minden nap
belé, aki meghallgat.
Esti imám mormolom.
Senki ne hallja szavam.
Velem van Ő mindenhol.
Kapaszkodom minden nap
belé, aki meghallgat.
EMBERTÁRS – VAN KIÚT
Mandalámban álmom:
ágyra, otthonra vágyom.
Színek szőtte szőnyegemen
bánatomat kiszínezem.
Tündérhegyre jutni nehéz,
húz és von a sok-sok kéz,
de kiálltam az erőpróbát,
szárnyam – érzem – repít tovább!
Van remény és van kiút, higgy benne neked is jut:
jobb élet, átváltozás, sorsodon át szárnyalás!
Jobb élet, átváltozás, sorsodon át szárnyalás!
EMBERTÁRS
Miért történt mindez így?
Szív a szívhez miért nem ért?
Embertárs itt mindenki,
kezem kezed érinthetné!
Kezeikben simogatás.
Simogatás helyett bántás.
Ez lett oka múltamnak,
oka bujdosásomnak.
Ez lett oka múltamnak,
oka bujdosásomnak.
Miért történt mindez így?
Szív a szívhez miért nem ért?
Embertárs itt mindenki,
kezem kezed érinthetné!
Kinyitottam a szemem,
az utcára kerültem.
Menedékem keresem
utcák halvány fényében.
Adj egy pár szót, ne aprót!
Adj mosolyt, életadót!
Miért történt mindez így?
Szív a szívhez hozzáért!
Embertárs itt mindenki,
kezem kezed érinti!
Miért történt mindez így?!
Szív a szívhez hozzáért!
Embertárs itt mindenki,
kezem kezed érinti!